Tuesday, May 1, 2007

A portlandi érsekség 75 millió dollárt fizet a pedofil papok áldozatainak

Az egyház fizet mint a katonatiszt! Talán inkább meg kéne regulázni a papjaikat! a hivőktől elrabolt pénzekből támogatják a pedofil papok pereit és a kártérítéseket!

Az amerikai Portland érseksége 75 millió dollár jóvátételt fizet a papjai által molesztált 175 személynek; az erről szóló peren kívüli eljárás a múlt héten pénteken született meg 2 és fél évig tartó alkudozás eredményeként. Az Oregon államban fekvő érsekség 2004-ben elsőként kért maga ellen csődvédelmet az amerikai egyházmegyék közül. Az Oregon állam nyugati részén 400 ezer hívet számláló egyházmegye biztosítói 52 millió dollárt állnak a cehből, ezen kívül az érsekség rendelkezésére áll az Allied Irish Bank 40 millió dolláros hitelkerete. Egy 20 millió dolláros külön keretet esetleges jövőbeni keresetek rendezésére hoznak létre.

Átnevelik a pedofil papokat Nagy-Britanniában!

Szegények! mint a kisgyerekeket! Ugy látszik nehéz leszokni a gyerekek molesztálásáról.

Nagy-Britanniában a katolikus és az anglikán egyház elítélt pedofil papjait rehabilitációs központokban fogják kezeltetni szabadulásuk után. Az e célból létrehozandó otthonok minden költségét a két egyház viseli.

A nagy-britanniai egyházak azokra a szemrehányásokra reagálnak ezzel az intézkedéssel, amelyek szerint nem néznek szembe eléggé elszántan egyes papjaik pedofil bűncselekményeinek problémájával.

Az utóbbi öt évben számos pedofil botrány rázkódtatta meg Nagy-Britanniában mind a katolikus, mind pedig az anglikán egyházat. Jelenleg több mint ötven felszentelt pap, illetve világi alkalmazott van letartóztatásban gyerekek elleni szexuális bűncselekmények miatt.

Keserű szemrehányások sokasága érte a két egyház vezetőit amiatt, hogy állítólag "csak fél szívvel" lépnek fel az egyházon belül felbukkanó pedofil jelenségek ellen. Személy szerint is támadták a sajtóban Cormac Murphy-O´Connor bíborost, Anglia és Wales katolikus egyházának fejét, mert állítólag elmulasztotta megtenni a megfelelő lépéseket egy ilyen ügyben vétkes pap ellen. Ez az állítólagos mulasztás még akkor történt a vádak szerint, amikor Murphy-O´Connor Arundel püspöke volt, és hivatali kötelessége lett volna az alárendeltségébe tartozó pap elleni eljárás elindítása.

A Kathpress szerint az ilyen bűncselekmények áldozatai, illetve az áldozatok hozzátartozói nem találják kielégítőnek a rehabilitációs központok létrehozását. Szorgalmazzák egyebek között egy olyan központ létrehozását is, amely az áldozatok gondozásával foglalkozna. Követelik, hogy a két egyház vállalja magára egy ilyen központ költségeit is.



Népszabadság

Keményebb fellépés a pedofil papok ellen! Nagyon helyes!

A gyerekeket molesztáló papokkal szemben keményebb bánásmódot ígért New York katolikus érseke. Néhány nappal korábban II. János Pál Pápa is felemelte szavát amiatt a szexbotrány miatt, melyben számos pap is érintett.

New York római katolikus érseke nyilvánosan megígérte, hogy keményebben fognak bánni azokkal a papokkal, akik gyermekeket molesztálnak. Cardinal Edward Egan érsek kijelentette, hogy eltávolítanak az egyházközösségtől minden olyan papot, akik gyerekeket zaklatnak.


Levelében tagadta azokat a vádakat, melyek szerint korábban elnéző lett volna olyan papokkal szemben, akik gyerekeket molesztáltak. Az érseket azzal vádolták, hogy amikor 1988-ban Connecticutban püspök lett, nem büntetett meg olyan papokat, akik gyereket zaklattak. Sajtóértesülések szerint több esetben gyermekeket zaklató papokat más egyházközösségekhez helyeztek, ahelyett, hogy a rendőrséghez fordultak volna.

Az érsek üzenetét nem sokkal az után intézte a hívőkhöz, hogy II. János Pál Pápa beszédében szót emelt a katolikus egyházat lejárató szexuális botrány miatt. Amerikában nemrég került nyilvánosságra az a szexuális zaklatási botrány, amely számos papot érint - írja a BBC.



Bár szerintem teljesen mindegy mit magyaráz, a pápa, a papi reverendáab bújva nagyon jól tudják, hogy sérthetetlenséget élveznek!



Pedofil papot tartóztattak le

Három rendbeli erőszakos közösülés gyanújával tartóztattak le egy katolikus papot az Egyesült Államokban. A közelmúltban kirobbant egyházi pedofilbotrány középpontjában lévő Paul Shanleyt Kaliforniában vette őrizetbe a rendőrség.

A mostanra már nyugdíjas, 71 éves pap a gyanú szerint 1983 és 1990 között követte el tettét Massachussetsben. Az esettel kapcsolatba hozták az egyik legbefolyásosabb amerikai bíborost, a bostoni egyházmegye vezetőjét Bernard Lawt is, aki sokáig védelmezte az erőszakoskodó papot. A bíboros ellen polgári peres eljárást indítottak, mivel nem volt képes megóvni a gyermekeket attól, hogy papok zaklassák őket, sokan lemondását is követelik.

A pedofil papok áldozatai súlyosabb büntetést követelnek

A papok általi szexuális zaklatást elszenvedett áldozatok kérték szombaton a mexikói törvényhozókat, hogy minősítsék súlyos bűntettnek a pedofíliát.

Számos áldozat és szemtanú vett részt szombaton a "Pedofília: egy függőben lévő ügy" elnevezésű fórumon a mexikói képviselőházban. A résztvevők között volt José Antonio Pérez, aki a Krisztus Légionárusai katolikus szerzetesközösség papnövendékeként zaklatást szenvedett el a kongregáció alapítójától, Marcial Maciel atyától.

A fórumon felszólalt Joaquín Aguilar, az áldozatok egyike, aki tavaly azzal vádolt két bíborost az Egyesült Államokban, hogy szemet hunytak pedofil papok cselekedetei felett. Aguilar felkérte a törvényhozókat, hogy szigorú és hatásos jogszabályokat hozzanak, amelyek politikai és vallási hierarchiáktól függetlenül mindenkire vonatkoznak, az emberi jogok megfelelő védelme érdekében.

A találkozón a téma szakértőin kívül Mexikó egykori egyházi személyei és politikusok is részt vettek, köztük Maricela Contreras, a Demokratikus Forradalom pártjának képviselője, aki elmondta, hogy szorgalmazza egy különleges bizottság felállítását, amely kivizsgálná és nyomon követné a pedofíliával kapcsolatos eseteket. A képviselő asszony szerint hivatalos felmérések szerint az 1993-2004-es periódusban csak 750 feljelentés érkezett kiskorúakkal elkövetett szexuális zaklatásról, s közülük harmincat papok követtek el.

Pedofil pap bukott le Olaszországban

Kiskorúak ellen elkövetett súlyos szexuális visszaélésekért tartóztattak le egy katolikus papot Olaszországban. További két lelkészt pedig őrizetbe vettek. Az üggyel kapcsolatosan hivatalosan még semmiféle tájékoztatást nem adtak, de a kiszivárgott információk szerint a nyomozás eredménye Marco Agostinihez vezetett, aki 1993 óta több ízben is olyan fiatalkorúak ellen követett el szexuális visszaéléseket, akikkel papi munkája során került kapcsolatba.

Több száz visszaélésről van szó, 10 és 16 év közötti fiatal feljelentők vallomásai alapján, akik Marco tiszteletes énekkarába jártak. „Azért csak most mondtuk el, mert korábban kicsik voltunk, és szégyelltük magunkat." - vallják a fiatalok. A tanuvallomásokból a papot elbűvölő, intelligens, energikus személynek ismerhetjük meg, aki sok embert tud maga köré gyűjteni.

Az áldozatok elmesélték, hogy sohasem erővel vette rá őket, hogy elszenvedői legyenek szexuális aberrációjának, hanem fokozatosan csábította el őket, és pszichológiai kényszert gyakorolt. Annyira, hogy amikor néhány fiúnak sikerült megtörnie a hallgatást, a pap meggyőzte őket, hogy vonják vissza vallomásaikat.

A nyomozás 2004-ben indult meg egy 23 éves fiatalember bejelentése nyomán. Az áldozat elmesélte, hogy 12-13 éves kora óta szenved el zaklatást a pap részéről, és több nevet is említett, akik ugyanígy jártak. A nyomozók kihallgatták a tanúkat, és így mintegy 20 áldozat került a látókörükbe. A pap furcsa viselkedéséről az egyházi méltóságok már 2002 óta tudomást szereztek, el is indítottak ellene egy belső vizsgálatot.

Tetthely PomeziábanDon Marco letartóztatásának híre megdöbbenést és félelmet keltett Pomezia-ban. A templom előtt tömeg gyűlt össze, a lakosság feszült, mérges és meglepett volt egyszerre, hiszen a három katolikus papot mindenki ismerte a faluban. Ugyanezek a lakosok „rágalom"-nak nevezték az első híreket don Marco visszaéléseiről, és az ellene folyó vizsgálatokról, néhány esetben még maguk a fiatal áldozatok is nyilvános védelmükbe vették őt. A nyomozók lefoglalták a sekrestyében lévő számítógépet és rengeteg papíralapú dokumentumot, melyet „a nyomozás szempontjából nagyon hasznosnak" ítéltek.

hetek.hu

A Vatikán kizárta soraiból a szadista, pedofil papot

A Vatikán kizárt a papi rendből egy volt amerikai papot, akiről egy amerikai vádesküdtszék 2005-ben megállapította, hogy Thomas J. Smith gombostűvel véresre szurkálta a nagypénteki passiójátékban részt vevő fiúgyermekeket, illetve hurkásra korbácsolta őket.

Az érsekség hitelt adott az állításoknak, Smith magatartását "aljasnak és szadistának" minősítette, és a papi rendből való kitaszítását javasolta. A papról nem tudni, hol tartózkodik.

Smith szóban forgó tetteit különböző plébániákon követte el 1973-tól 2004-ig, amikor is felhagyott az aktív szolgálattal, mert az érsekség vizsgálatot indított ellene.

Az említett vádesküdtszék 2005-ös jelentésében azt is megállapította, hogy Anthony Bevilacqua bíboros és más egyházi vezetők évtizedeken át leplezték legalább 63 pap visszaéléseit, az érsekség azonban tagadja ezt a vádat.

Amerikai pedofil papok: tízezernél több molesztálási ügy

Több mint 10 600 gyermeket molesztáltak pedofil papok 1950 óta az Egyesült Államokban az amerikai katolikus püspöki kar által rendelt megrendelt két tanulmány szerint.
A két éven át készült felmérések, amelyekbõl a The New York Times pénteki száma idézett, megállapították, hogy a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélésekben a katolikus papok négy százaléka vétkes.

Különösen súlyos volt a helyzet az 1970-ben felszentelt generációval, amelynek tagjai közül 10 százalékot gyanúsítottak pedofil erõszakkal. Összesen 4392 pap szerepel a vétkesek listáján, de ez a szám valószínûleg jóval nagyobb, mert az adatokat a püspöki jelentések alapján állították össze.

A két tanulmányt a New York-i Joy Jay bûnüldözési kollégium, illetve neves katolikus jogászokból, bírókból, üzletemberekbõl és egyházi személyekbõl álló országos bizottság készítette. Ez utóbbi 85 püspökkel és bíborossal, vatikáni vezetõkkel, valamint néhány áldozattal készült interjúkat használt fel. A jelentés egyházi reformokra tesz ajánlást, de hangsúlyozza: a probléma megoldását nem az olyan egyházi doktrínák megváltoztatása jelenti, mint például a papi cölibátus.

Leleplezõ feltételek egy ortodox püspökrõl

Kénytelen volt bûnösnek vallani magát szexuális zaklatásban egy amerikai ortodox püspök, akinek akár egy év börtönnel is büntethetõ tettét egy játékbarlang biztonsági kamerája rögzítette.

Demetri Khoury, a nyolc amerikai államra és a kanadai Ontario tartományra kiterjedõ Antiochiai Ortodox Keresztény Egyházmegye püspöke ittas állapotban egy nõ mellét fogdosta a Turtle Creek nevû kaszinóban Michigan államban.

Az egyházi méltóság saját bevallása szerint nem emlékezett a tavaly júliusban elkövetett tettre. - Az alapján azonban, amit a videofelvételen láttam, elismerem bûnösségemet - mondta az 55 éves püspök, aki azzal magyarázta egyházi személyhez méltatlan viselkedését, hogy gyógyszer és alkohol hatása alatt állt. Korábban alkoholelvonó kúrán vett részt Minnesotában.

Khouryt - akit egyháza eltiltott a prédikálásoktól és egyházi szertartások bemutatásától - akár egy év szabadságvesztésre is ítélheti a bíróság április 16-án.

Keresztény papok bűnei

Ez a blog azért jött létre, hogy felfedje a keresztény papi reverenda alatti állatok ténykedéseit.
Egy csokorba gyüjtve bemutatjuk, a szent egyházak milyen negatív tevékenységet is fejtenek ki gyermekeink jövőjét illetőleg! Persze a hirhedt papi bűnők melett mint a pedofilia és a homoszexualitás, probálunk poltikai és egyéb cikkeket is összegyüjteni.
Megerőszakolt gyerekek, hatalmi visszaélések, botrányok. A mindeható egyház majd mindent eltussol! Nem kérem szépen! Istenre hivatkozva, a papi reverendára hivatkozva is a bűn, bűn marad!
Akinek van esetleg személyes története, zaklatták a papok, vagy egyéb visszaélésre csábitották küldje el a következő címre, ahol név nélkül közöljük.
pedopapok@freemail.hu